A lézerfény lehet a segítség a Covid-19 vírus elleni küzdelemben?

Koronavírus kutatások

A lágylézer terápiát évtizedek óta használják különböző vírusos megbetegedések tüneteinek gyógyítására.

Szakembereink 2020 február óta kutatják a lézer esetleges pozitív hatásait a Covid-19 koronavírus által okozott betegségre.

 

A témában számos nemzetközi kutatás zajlik jelenleg és a Safe Laser csapata is összeállította a terápiás tapasztalatai alapján a saját kutatási teóriáját, illetve protokollját. Ennek az oldalnak a célja, hogy bemutassuk az ismert hatásmechanizmusokat és elérhetővé tegyük a tudományosan megalapozott ismereteket, kutatásokat, publikációkat.

 

A lézer nem tudja megakadályozni a koronavírus fertőzést! A kutatások célja, hogy csökkentsük a súlyos klinikai tünetek kialakulását, illetve elősegítsük a tünetek enyhülését és a gyógyulást.

 

Hatásmechanizmus – Safe Laser kutatás

A szervezetünkben a vörösvérsejtek szállítják az oxigént a tüdőből a szerveinkhez.
Ez annak köszönhető, hogy a vörösvérsejtekben lévő hemoglobinban található porfirin vegyület tartalmaz egy vas iont (Fe2+), amihez az oxigén kötődik. Ezt hívjuk hem-nek, ami a vér vörös színét adja.

 

 

A koronavírus többek közt ezt az oxigénszállító mechanizmust támadja, így alakul ki a betegeknél az egyre súlyosabb oxigénhiányos állapot, mely a kritikus szervek leállásához is vezethet.

A Covid-19 vírus az ORF8 és felületi glikoproteinek segítségével hozzá tud csatlakozni a porfirinhez.  [2]

Ezzel egyidőben a vírus felületén lévő további proteinek (ORF1ab, ORF10, ORF3a) leválasztják a vas iont, ezzel megszüntetik az adott hem oxigénszállító képességét.

 

Ennek a folyamatnak több káros hatása van a szervezetre:

 

  1. Egyre több hemoglobin veszíti el az oxigén és széndioxid szállító képességét, amely pl. a tüdőszövetekben extrém gyulladást eredményez, mivel drasztikusan lecsökken az oxigén-széndioxid cserélő képessége a szöveteknek. Ez a tüdőgyulladás a vér csökkenő oxigénszállító képességével együtt kritikus oxigénhiányhoz vezethet a szervezetben, melyen a lélegeztetés is csak korlátozottan tud segíteni.
  2. A leválasztott vas ion (Fe2+) erősen reaktív és oxidatív károsodást okoz a szövetekben. Kis mennyiségben a szervezet ezt kordában tudja tartani, de a Covid-19 által elszabadított extrém mennyiségű vas ion, oxidatív stresszt okoz a tüdőszövetekben, ami további gyulladáshoz és kiterjedt szövetkárosodáshoz vezet. Az ismert tüdőgyulladással ellentétben, a Covid-19 által okozott gyulladás általában mindkét tüdőlebenyt egyszerre érinti.

Ez azt jelenti, ha a páciens szervezete nem győzi le a vírust, mielőtt elkezdene jelentősen csökkenni a vér-oxigénszint, súlyos oxigénhiányos állapot léphet fel, amely az esetleges alapbetegséggel érintett szervek károsodásához, leállásához vezethet.

 

Hogyan segíthet a lézerfény?

Több mint 70 éve ismert a tudomány számára, hogy a szervezetünkben többfajta fényérzékeny molekula, részecske található. A porphyrin az egyik legfontosabb fényérzékeny vegyület, mely szerepet játszik az oxigén, széndioxid szállításában.

 

  1. porphyrin-t hatékonyan lehet gerjeszteni lézerrel.
  2. Megfelelő energia közlés esetén a gerjesztett porphyrin felbontja a kapcsolatát a Covid-19 vírus ORF8 felületi proteinjével, ami  így leválik a porphyrin-ről.
  3. A porphyrin ismét meg tudja kötni a szabad vas ionokat, ezért az adott HEM (és hemoglobin) újra képes lesz az oxigén és széndioxid szállítására.
  4. Javul a véroxigén szint, így a szervezet oxigén ellátása, továbbá csökken a tüdőszövetekben felhalmozódott gyulladást kiváltó széndioxid mennyisége.

Kutatás kezelési protokollja

  • Hullámhossz: 660 nm-es lézerfény
  • Lézer teljesítmény: 25-40mW
  • Optika: biztonságos szórt lézersugárzás (kórházakban a védőöltözet nem teszi lehetővé biztonsági lézer szemüveg használatát)
  • Kezelés módja: orrnyílás bevilágítása
  • Kezelés gyakorisága: naponta 2x, 5-5 perc

Az esettanulmányok alátámasztják a fenti hatásmechanizmust, melyet a kutatás befejeztével fogunk publikálni.
A szakirodalomban ezen felül számos kutatás bizonyítja a lézer immunrendszerre gyakorolt hatását, melyeket az alábbiakban bemutatunk.

 

Célunk, hogy a kutatások naprakész összefoglalásával folyamatosan segítsük a szakembereket a koronavírus járvány elleni védekezésben és tájékoztassuk a lakosságot.

 


[1] Low level laser therapy as a modality to attenuate cytokine storm at multiple levels, enhance recovery, and reduce the use of ventilators in COVID-19

12 Soheila Mokmeli MD Anesthesiologist , Mariana Vetrici MD, PhD
Link: https://www.cjrt.ca/wp-content/uploads/cjrt-2020-015.pdf

 

 

[1] kutatás rövid összefoglalása:

A globális COVID-19 járvány 1-5- os % halálozási arányát valószínűleg az akut légzési distressz szindróma (ARDS) és a citokin vihar okozza.

Az intubációt igénylő betegek jelentős része a lélegeztető gépek rendelkezésre állása, és a legjobb ellátás ellenére sem győzik le a betegséget.

A kutatók világszerte gyulladáscsökkentő gyógyszereket keresnek abban a reményben, hogy gyógyírt találnak a COVID-19-re.

A lágylézeres terápiának (LLLT) erős, gyulladáscsökkentő hatása van, amelyet metaanalízisek is igazolnak, így egy lehetséges terápia ARDS számára.

Az LLLT-t évtizedek óta világszerte használják orvosok, gyógytornászok, ápolók fájdalomcsillapításra, sebgyógyulásra és egyéb egészségügyi panaszokra. 

Ezenkívül az állatgyógyászatban légúti betegségek, például tüdőgyulladás esetén is alkalmazzák. Alacsony energiaintenzitású lézerfényt visznek fel a bőr felszínére helyi és szisztémás hatások előidézése érdekében.

A klinikai tapasztalatok, a szakértők által áttekintett tanulmányok, valamint az állatokon végzett vizsgálatok laboratóriumi adatai alapján az LLLT több szinten csillapítja a citokin-vihart, és csökkenti a fő gyulladásos metabolitokat.

Az LLLT biztonságos, hatékony, nem költséges, mellékhatások nélküli, amely kombinálható az ARDS hagyományos kezelésével.
Összefoglaljuk az LLLT tüdőgyulladásra gyakorolt hatásait, és biztosítjuk a protokollt az orvosi kezelésre szoruló COVID-19 betegeknél.

Az LLLT a hagyományos orvosi terápiával kombinálva megakadályozhatja a COVID-19 progresszióját, minimalizálja a lélegeztető gépen szükséges idő hosszát, javíthatja a gyógyulási folyamatot és lerövidítheti a gyógyulási időt.

  


[2] COVID-19: Attacks the 1-Beta Chain of Hemoglobin and Captures the Porphyrin to Inhibit Human Heme Metabolism

Wenzhong Liu 1,2,*, Hualan Li2
Link: https://chemrxiv.org/articles/COVID-19_Disease_ORF8_and_Surface_Glycoprotein_Inhibit_Heme_Metabolism_by_Binding_to_Porphyrin/11938173

 

 


[3] Can Transdermal Photobiomodulation Help Us at the Time of COVID-19?

Angela Dom ́ınguez, DDS, Sergio Andre ́s Vela ́squez, DDS, and Mario Alejandro David, DDS
Link: https://www.liebertpub.com/doi/pdfplus/10.1089/photob.2020.4870

 

 


A kutatások listáját folyamatosan frissítjük…