Rólunk

MUNKÁM LEGERŐSEBB MOTIVÁCIÓJA:​

Mellékhatások nélkül, gyorsan és hatékonyan segíteni a fájdalommal élő embereknek.

Doma Róbert vagyok,

a Cell-Vitál Kft. ügyvezetője.

Az ELTE tanárképző főiskola biológia szakán végeztem 1998-ban. Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy egy olyan munkát szeretnék magamnak találni, amiben főszerepet kap az emberekkel való személyes kapcsolat.

Ezt először a tanításban találtam meg, de később egészségügyi pályára kerülve (orvostechnikai műszerek értékesítésével és tanácsadással foglalkoztam) ez egy újabb céllal egészítődött ki, ami az emberek életminőségének jobbá tétele.

Ez idő alatt 3 gyermekes családapa lettem, ahol elég hamar kialakult bennem életem másik két fontos területe: a család és a gondoskodás. 

2016-ban találkoztam először Dr. Rózsa Károly és Rózsa Tamás munkásságával, és az általuk fejlesztett magyar világszabadalommal a Safe Laser-rel. Már az első találkozásunknál tudtam, hogy megtaláltam az utam:

„Mellékhatások nélkül, gyorsan és hatékonyan segíteni a fájdalommal élő embereknek. Ez munkám legerősebb motivációja.”

Azóta számos képzést végeztem el, hogy naprakész tudással rendelkezzek a lágylézerek működéséből és élettani hatásából.

Több orvossal, természetgyógyásszal, gyógymasszőrrel, fizioterápiás szakasszisztenssel, egészségügyi szakemberrel és sportoló szakosztállyal vagyok kapcsolatban. Számos konferencián vagyok meghívott előadó és kiállító.
Legfőbb célom, hogy ezt az egyedülálló találmányt minél több család és szakember számára eljuttassam.

0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresVissza